Keresés ebben a blogban

2011. december 31., szombat

KRÉMES

krémes

A krémesem receptjét már egyszer leírtam ITT TALÁLHATÓ
 Ma sütöttem egy adagot,  nagyon sok tojásfehérjém maradt karácsonyról. Nagyon finom lett :)
krémes

2011. december 29., csütörtök

BACONBE GÖNGYÖLT CSIRKEMÁJ

kisült a máj


Hozzávalók: fél kg csirkemáj, fél kg füstölt bacon szalonna,fokhagyma, bors, majoránna

A csirkemájat megtisztítom, és ráhelyezem a szalonnára, réteszek egy kevés reszelt fokhagymát, megborsozom, megszórom majoránnával és feltekerem a szalonnával. Fogpiszkálóval átszúrom, hogy ne nyíljon szét sütés közben. Egy tepsibe olajat öntök és belehelyezem a májat, dobok mellé egy felkarikázott paradicsomot és egy felkarikázott paprikát is, közepesen meleg sütőben megsütöm, sütés közben megforgatom. 30 perc alatt kész. Lehet sütni serpenyőben is tűzhelyen. Hidegen és melegen is fogyasztható.
szalonnába csavarva
sütésre vár

sül



LENCSEFŐZELÉK


A kiválogatott és beáztatott lencsét annyi vízben teszem fel főni, amennyi éppen ellepi. Sóval, borssal, édesköménnyel, és babérlevéllel ízesítem, amikor már majdnem kész akkor egy jó nagy evőkanál mustárt teszek bele. 1 nagy kanál zsírban 1 kisebb hagymát megfonnyasztok, rászórok 2 kanál lisztet, világosra pirítom, és felöntöm hideg vízzel. Ezzel besűrítem a lencsét és megtejfölözve tálalom.( Nagyon finom, ha füstölt lében főzzük a lencsét). Lehet hozzá virslit , vagy debrecenit sütni és azzal tálalni.

RIGÓ JANCSI MUFFIN

Hozzávalók a töltelékhez: 3 dl tejszín, 10 dkg étcsokoládé.

A tésztához: 10 dkg liszt,2 dkg kakaópor, 1/2 kávéskanál sütőpor, 1 csipet só, 4 tojás, 12 dkg cukor,


A mázhoz: 10 dkg étcsokoládé, 10 dkg tejcsokoládé,5 dkg vaj.

A csokit a töltelékhez apróra töröm, és mérsékelt lángon kevergetve felolvasztom a tejszínben. Ha kihűlt, akkor egy éjszakára a hűtőbe teszem.

Másnap a lisztet a kakaóporral, a sütőporral, a sóval összekeverem. A tojásfehérjéből lágy habot verek, majd apránként hozzáadom a cukor 2/3-át, és kemény habbá verem. A tojás sárgáját a maradék cukorral felhabosítom. A sárgához hozzáforgatom a fehéret, és óvatosan hozzákeverem a kakaóporos lisztet.

A tepsibe beleteszem a muffin papírokat, egyenletesen elosztom benne a tésztát, és 180 fokon 20percig sütöm.
Amíg sül elkészítem  a csokimázat: a kétféle csokit apró darabokra töröm, majd a  vajjal együtt gőz felett megolvasztom.( mikróban 240 W-on 2 percig lehet olvasztani, utána belekeverni a vajat). A tűzről levéve addig kavargatom amíg kb 36 fokosra hűl .

A kisült muffinok tetejét levágom 1,5 - 2 cm magasságban,és a púposabbik oldalát a csokimázba mártom. Sütőpapíros tálcára rakom, majd a mélyhűtőbe teszem.

A hideg csokoládés tejszínt habosra kavarom, és megkenem a muffinok alsó részét, majd ráhelyezem a csokis tetejét. Tálalásig hűtőben kell tartani.

2011. december 27., kedd

HALÁSZLÉ



Hozzávalók: alapléhez:1 nagy fej hagyma, só, bors, pirospaprika, 1 paradicsom,1 nagy paprika, 1 csípős paprika, apró hal, zsír.
 A hagymát, zsiradékon megfonnyasztom, beledobom a paprikát, paradicsomot, felöntöm vízzel, beleteszem az apró halat és addig főzöm amíg a hal szét nem fő. Ekkor  leszűröm, a sűrűjét átpasszírozom, és másik lábasban visszateszem a tűzre, teszek még bele 1 kanál pirospaprikát, amikor felforrt beleteszem a halszeleteket, és 10 percig csendes tűzön forralom. Kavarni nem szabad mert a hal összetörik.

MÁKOS ÉS DIÓS BEJGLI


Hozzávalók:
1 kg liszt.1 tojás, 50 dkg vaj, 10 dkg élesztő, 10 dkg porcukor, 3dl kefír.( vagy tejföl)

Töltelék: diós:50 dkg darált  dió, 1dl tej, 28 dkg cukor,  egy kanál baracklekvár vagy méz,
mákos töltelék: 50 dkg darált  mák, 1dl tej, 28 dkg cukor,, reszelt citromhéj.

 A liszttel elmorzsolom a vajat, belemorzsolom az élesztőt, egy csipet sót és a porcukrot, és a kefírrel összeállítom  a tésztát. 6 egyenlő részre(30 dkg-os) osztom, cipókat formálok belőle  egyenként hűtőtasakba rakom és egy napra a hűtőszekrénybe teszem.
Másnap téglalap alakúra nyújtom, és megtöltöm a töltelékkel.A töltelék kb. 25 dkg legyen. Ráteszem a tészta közepére és tojásfehérjébe( többször) mártott kézzel szép óvatosan szétterítem a tésztán a tölteléket.Nem szabad nyomni. mert akkor nyúlik a tészta. A két rövidebbik oldalát felhajtom, ne érjen a töltelékre. A hosszabbik oldalán is felhajtom rányomom a töltelékre, szépen feltekerem, utána megformázom, meghengergetem, hogy mindenhol egyforma vastag legyen, a hajtás végét középen szépen végig lenyomkodom, ellapítom, megfordítom és ráteszem a sütőlemezre.
Nagyon fontos a lekenés, hogy szép márványos felületű legyen, először tojás sárgájával lekenem, hűvös helyre teszem, hogy ne kezdjen el megkelni. Miután megszáradt a tojás lekenem a tojás fehérjével és kb 10-20 percig kelesztem. Ekkor már látszanak a repedések és lehet sütni,160 fokon, a tésztákat előtte megszurkálom villával, hogy ne repedjen meg a bejgli.

2011. december 22., csütörtök

HÓKIFLI


Hozzávalók: 1kg liszt, 40 dkg margarin, 4 dkg élesztő, (szárított is jó),2 evőkanál porcukor, csipet só, 3dl kefir.

Töltelék: 40 dkg darált diót, 40 dkg porcukorral, 4 evőkanál baracklekvárral, és 1/2 dl tejjel összekeverem.


A liszttel elmorzsolom a margarint, beleszórom az élesztőt, a porcukrot, csipet sót, a kefírt, és jó alaposan összegyúrom. Cipót formázok belőle és egy nagy hűtőtasakba teszem és egy napra beleteszem a hűtőbe.
Másnap vékonyra kinyújtom és kiszaggatom ( én egy nagy vizespohárral szoktam) . Közepébe helyezem a dió tölteléket , felcsavarom kifli formára és beleteszem a tepsibe. Világossárgára sütöm. Forrón vaníliás cukorba forgatom. Sokáig frissen eláll.(  De mindig nagyon hamar elfogy :) ).
Lehet tölteni mákkal, lekvárral is.
kiszaggatom
ráteszem a tölteléket
tepsibe rakom
vaníliás porcukorba forgatom

készen van


KARÁCSONYI MÉZES

Hozzávalók: 75 dkg liszt,30 dkg porcukor, 15 dkg vaj,reszelt citromhéj,csipetnyi őrölt szegfűszeg,1 mokkáskanál fahéj, őrölt csillagánizs, őrölt kardamom,12 evőkanál méz, 8 evőkanál víz, 2 tojás sárgája, 1 mokkáskanál szódabikarbóna.

A hozzávalókat összegyúrom, 1 napig hideg helyen állni hagyom, majd ujjnyi vastagra kinyújtva, különböző formákat szaggattok belőle.Formázókat  találsz itt:http://gasztroshop.hu/index.php?refid=1757 Sütőpapírra teszem, tetejét megkenem 1 tojás, egy kanál porcukor és egy kanál tejföl keverékével. 180 fokos sütőben sütöm kb 10 percig.




2011. december 21., szerda

NÉRÓ

A süti receptjét LIMARA blogjában találtam, annyit változtattam rajta, hogy tettem bele egy mokkáskanálnyi szódabikarbónát. Ezt már karácsonyra sütöttem. A hűtőben már ott pihen és várja a holnapi sütést a karácsonyi mézes és a hókifli tésztája.
ilyen lett!
Ime a Néróm, köszönöm a receptet Limarának! :)

kell hozzá: 30 dkg liszt,25 dkg margarin, 16 dkg porcukor,5 db tojássárgája,1 mokkáskanál szódabikarbóna, vanília aroma 1 evőkanálnyi, reszelt citromhéj és narancshéj reszelve.
A margarint kicsit felmelegítettem, és a porcukorral habosra kevertem, majd egyesével hozzáadtam a tojások sárgáját a vanília aromát,reszelt citrom és narancshéjat, és végül a lisztet. A  tésztát nyomózsákba töltöttem és  a sütőlapra nyomtam. Fontos odafigyelni, hogy nagyjából ugyanakkorákat nyomjunk, mert nehéz lesz őket összeilleszteni majd a töltéskor.180 fokon megsütöttem, baracklekvárral megkentem, és összeragasztottam az aljakat a tetőkkel figyelve arra, hogy azok passzoljanak egymáshoz.
 Miután megtöltöttem, szorosan egymás mellé raktam őket, és meglocsoltam vékonyan  csokoládéval.
készen van a tészta

a tészta kinyomása sütölapra

kisültek, baracklekvárral összeragasztottam

csokoládéval bevonva


2011. december 19., hétfő

Karácsonyi csillagdísz

Ezt  a díszt nagyon sokszor elkészítettem már,nem kell hozzá más csak alufólia, tű, cérna, egy jó hegyes grafitceruza,  és hozzá is lehet fogni. Egy gömbhöz 9 csillagot kell készíteni. Rajzolok egy kört a fóliára, én egy vizes poharat szoktam körberajzolni, kivágom, és nyolc egyenlő részre osztom, ( 4 átló). a vonalak mentén bevágom , úgy, hogy kb 1 cm maradjon a közepéig.








Fogom a jó hegyes ceruzát és a képen látható módon felcsavarom a fóliát:








A kilenc kis csillagot cérnára felfűzöm úgy , hogy egymással szembe mindig azonos oldalával kerüljenek a csillagok.







Amikor felfűztem a csillagokat a két végén az ujjaimmal összenyomom, és így gömb formát vesz fel.

Íme: így néz ki.




2011. december 12., hétfő

Karácsonyra a kedvenc dalom


TIBETI KEFÍRGOMBA

A legenda szerint egykor egy professzor hozta haza, Magyarországra a kefirgombát, miután Tibetben szerzetesek meggyógyították a daganatos megbetegedéséből. Azóta pedig láncreakcióként terjed tovább adogatása szomszédról szomszédra, a családban pedig rokonról rokonra. Én a húgomtól Évától kaptam,holnap viszek belőle a munkatársaimnak.
A következő használati utasítást kaptam hozzá, idemásolom:
a kefírgomba

A gomba gyógyító hatásai:
-          Az allergikus megbetegedéseket megszünteti.
-          Gyógyító hatású szembetegségekre.
-          Megállítja az erek elmeszesedésének folyamatát.
-          Gyógyítja a májbetegségeket és az epehólyag gyulladásait.
-          Feloldja az epe- és vesekövet, megakadályozza azok képződését.
-          Gyógyítja a gyomorfekélyt.
-          Kiválaszt egy sor gyulladásgátló antibiotikumot (mely a tej és a gomba anyagcseréje folyamán képződik), ezek megakadályoznak különböző belső szervi gyulladásokat, főleg bakteriális és vírusos eredetűt.
-          Kiegyensúlyozza a vérnyomást.
-          Megállítja a rákszövődmények fejlődését.
-          Megszünteti, vagy csökkenti a fáradtságérzetet, és a szervezet kimerülését.
-          Akadályozza a szervezet sejtjeinek korai elöregedését.
-          Gyógyítja a fogínygyulladást és egyéb gyulladásokat.

A gombából készült kefir a következő tulajdonságokkal rendelkezik:
-          tökéletesen helyrehozza a szervezet anyagcseréjét
-          megakadályozza a rákos sejtek növekedését
-          az összes allergiás megbetegedést
-          az összes gyomor-bélrendszeri betegségét, többek között a gyomorfekélyt
-          normalizálja a bél mikroflórájának a működését
Gyógyítja:
-          a tüdő megbetegedéseit, a hörgőhurutot, a tüdőgyulladást.
-          a máj, epe és vese összes betegségeit, többek között feloldja a köveket.
-          az összes gyulladásos betegséget, azaz antibiotikus hatása van.
-          a cukorbetegséget, azaz normalizálja a szénhidrátcserét.
Egy - két teáskanál gombát öntsünk le 2,5 dl szoba hőmérsékletű tejjel és hagyjuk állni 24 órán keresztül. Ezt naponta egyszer kell elvégezni, mindig ugyanabban az időben, ha lehet este és tároljuk szobahőmérsékleten.
Az így kiöntött tej tökéletesen megsavanyodik 16-20 óra alatt. A tökéletes megsavanyodás jele, hogy egy sűrű réteg, amelyben a gomba található, válik ki a tej felszínén és elválik a megsavanyodott tejtől.
 Tehén, kecske illetve juhtejjel is készíthető, amelyből  laktózmentes kefirt kapunk.

A GOMBA FÉMMEL NEM ÉRINTKEZHET!
A megsavanyodott tejet leszűrjük egy üveg edénybe egy műanyag, sűrű hálós tésztaszűrőn, vagy műanyag szűrőn keresztül. A szűrés után a gombát hideg vízsugárral lemossuk az aludttej maradékától. Ezután a gombát visszahelyezzük a kimosott üvegbe, majd ismét leöntjük tejjel.
Ha a gombát nem tisztítjuk meg minden nap, és nem öntjük le tejjel, akkor nem fog szaporodni és barna színűre változik, elveszti gyógyhatását és el is pusztulhat.
Az egészséges gomba fehér színű, mint a tej vagy a túró. 17 nap alatt a gomba tömege a kétszeresére nő és akkor egy részét oda lehet adni valaki másnak. Az aludttejet naponta 2* kell fogyasztani (egybe is lehet), 20 napon keresztül, majd egy 10 napos szünetet kell tartani.
1 éves kúra után a szervezet tökéletesen egészségessé válik.
a kész kefir a gombával

így készül


 A kefirgombát fénynek kitett és hideg helyen nem szabad tartani. A gombáról leszűrt kefirt már nyugodtan tarthatjuk hűtőszekrényben a felhasználásig. 20 fok felett a gombák gyorsabban dolgoznak, alacsonyabb hőmérsékleten lassabban. A gomba 3-4 héten belül kétszeresére szaporodik.  A kefirt naponta kell fogyasztani, lehetőleg állandó időpontban, akár önálló ételként is. Megakadályozza a testben visszamaradt anyagok rothadását. Kedvezően befolyásolja a betegségből lábadozó állapotát. Komolyabb megbetegedéseknél naponta legalább 1 litert kell inni. A kefir nem gyógyszer, hanem élelmiszer. Fel lehet használni tejföl helyett saláták, szószok ízesítésénél.
Én tegnap abból sütöttem a Férfiszeszély sütimet. Nagyon finom lett!

2011. december 11., vasárnap

FÉRFISZESZÉLY

Hozzávalók: 20 dkg liszt,20 dkg cukor,3 tojás, 1/4 dl rum,2 dkg zsír, 1 db narancs héja, 3/4 cs sütőpor, 15 dkg dió, 2,5 dl kefír, vagy tej.
___________________________

A tojásokat kikeverem a cukorral, rummal,kevés zsírral. Hozzáadom a lisztet, a reszelt narancshéjat,kevéske narancslevet, a sütőport, és jó alaposan kikeverem,  ezután beleteszem a hideg kefirrel,(tejjel) elkevert darált diót. Lisztezett tepsibe teszem, tetejét darabos cukrozott dióval megszórom, és megsütöm.









HÓGOLYÓ



A receptet a Vidék íze c. újságban találtam.


Hozzávalók: 3ek cukor,10 dkg mandula vagy mogyoró, 1 citrom, 5 dkg kristálycukor, 20 dkg porcukor,  30 dkg kókuszreszelék ,50 dkg tehéntúró
________________________________________                                 
            

A megmosott citrom héjához hozzáadok 3 ek cukrot,azután egy evőkanál vízzel felforralom, és félreteszem. A mandulát vagy mogyorót forrásban lévő vízbe dobom, a barna belső héjától megtisztítom. Megforgatom a szirupban, majd kristálycukorba hempergetem, és megszárítom.
A túrót, a 20 dkg kókuszreszeléket, a porcukrot meg a citrom reszelt héját összedolgozom, és   golyókat formázok belőle. A közepükbe egy-egy cukrozott mandulát teszek. Meghempergetem a maradék kókuszban, és tálalásig a hűtőbe teszem.
Mogyoró és mandula helyett finom rumba áztatott meggyel, csak akkor gyereknek nem ajánlott :)

2011. december 8., csütörtök

RAKOTT KRUMPLI TOJÁSSAL,TEJFÖLÖS FEHÉRMÁRTÁSSAL

HOZZÁVALÓK:   1kg héjában főtt krumpli, 10 db főtt tojás, 3 ek olaj, 1 nagy pohár tejföl (fél liter), 2-3 kanál fehérmártás( 1 dkg liszt, 2 dkg vaj, 1 dl tejjel készítve),4 dkg zsemlemorzsa, karikára vágott füstölt kolbász.

A krumplit és a tojást karikára vágom, a zsírozott tűzálló tálat zsemlemorzsával behintem, a burgonyát és a tojást, a kolbászt rétegenként lerakom, közben olvasztott zsírral meglocsolom, megsózom, és a rétegeket a fehérmártással elkevert tejföllel meglocsolom.A tetején tejfölös rétegnek kell lenni, ezt zsemlemorzsával meghintem, és forró sütőben kb.20 perc alatt összesütöm.







TÚRÓS,KAKAÓS PALACSINTA










HOZZÁVALÓK:a tésztához: 3 tojás, 45 dkg liszt, 9dl tej, 3dl szódavíz, késhegynyi só, sütéshez olaj.

A tojásokat a cukorral habosra kavarom, hozzáadom a sót, a lisztet a tej felével jól elkeverem egy mély tálban, hozzáadom a többi folyadékot és simára keverem, kb 1 dl olajat belekeverek a tésztába, mert én nem szoktam sütés közben olajat a serpenyőbe tenni. Teflon palacsinta sütőben nem fog leragadni, nem lesz olajszagú a konyhám. Sütés előtt 1 órát pihentetem.
Teflonserpenyőben, van akinek van kerámiabevonatúban, sütöm, egy merőkanálnyit teszek a serpenyőbe, megforgatom, hogy egyenletesen elterüljön, gyengén mozgatom, hogy ne ragadjon le, amikor megpirult, széles lapáttal megfordítom. A másik oldala már pillanatok alatt pirul. A jó palacsintának papírvékonyságúnak kell lennie.
Töltelek: 1/2 kg túrót, 15 dkg cukorral,vaníliás cukorral, citromlével kikeverem, megtöltöm a palacsintát.
Kakaós töltelék: a kakaóport cukorral összekeverem és megtöltöm a palacsintát.