Keresés ebben a blogban

2010. augusztus 26., csütörtök

Rigó Jancsi

Hozzávalók: 4 tojás, 8dkg kristálycukor, 2dkg kakaó,6 dkg liszt.

A tojások sárgáját a cukorral jó habosra kikeverem. A tojásfehérjét felverem. A kakaóport összekeverem a liszttel. A tojásfehérjét felváltva a liszttel óvatosan a tojások sárgájához keverem. A tepsibe sütőpapírt (szilikonos) teszek és a piskótamasszát egyenletesen elterítem benne.160-180 fokos sütőben(gáz 2.fokozat) 30 perc alatt megsütöm, közben a sütőt nem szabad kinyitni.Amikor kész a sütőből kiveszem, liszttel meghintem a tetejét, megfogom a papír két szélét és a papírral együtt visszafordítom a sütőlemezre. itt hagyom kihűlni. Amikor kihűlt, két darabra vágom.Az egyik lesz a süti teteje, ezt olvasztott csokoládéval megkenem, és kockára vágom.
 Elkészítem a krémet.30 dkg csokoládét gőz felett megolvasztok(esetleg mikróban is lehet, de óvatosan, nehogy megégjen. 230 W-on 2 perc elegendő ). 8dl jól lehűtött tejszínből kemény habot készítek. Kevés habban gyorsan simára keverem az olvasztott csokit, majd a többi habot is hozzákeverem, és beleteszem a 8dkg szitált porcukrot.
 Ezt a krémet kenem a piskóta másik felére, ráteszem a felkockázott tetőlapokat. Legalább fél órára a hűtőbe teszem, majd felszeletelem.

2 megjegyzés:

  1. Annyi félét sütöttem már életemben, de ez valahogy kimaradt, el is viszem a receptet :) sort kerítek majd rá!

    VálaszTörlés
  2. Majd írd meg hogy ízlett :)
    Én nagyon szeretem.

    VálaszTörlés